Bejegyzések

 Hogy miért is akarok elválni Karácsonytól egészen január 6-áig össze voltunk zárva. Mind lebetegedtünk, elég rendesen, ami azt illeti. Amikor már kicsit azt éreztük, hogy nem haldoklunk, és hogy le tudunk vezetni a férjem szüleihez, össze is szedtük magunkat meg a gyereket, és mentünk megpihenni pár napra. Férj szokás szerint sokat aludt és kivonta magát kvázi minden alól. Én is pihentem, amennyit tudtam, de voltak meredek történések, pl hogy Dani felköhögte magát éjjel, és nem volt hajlandó más karjában tartózkodni sírva-köhögve, csak az enyémben. Már az ügyeletet fontolgattuk, annyira fuldoklott szegénykém a köhögéstől. De mire eldönthettük volna, hogy elindulunk, szerencsére abbamaradt a roham. De persze apa ilyenkor is - látszólag hulla fáradtan - nyugodt szívvel fekszik le aludni, és hagy minket magunkra. Meg sem próbál segíteni. Tudom, ilyenkor anya kell, de lehet apa is jó lenne, ha nem nyugodna bele folyton az ilyen helyzetekbe. Mert lássuk be, érdekes, hogy csak anya mond...
 "Ne haragudj, de útba' vagy, magamért megyek!" avagy világmegváltó beszélgetések Van olyan, amikor az ember annyira tele van mindennel az élete sok területén, hogy nehéz tisztán látni a felkavart állóvízben. Ez velem viszonylag gyakran megesik. :D Ahogy a napokban is. Ilyenkor szoktam SOS találkát kérni kedvenc unokahúgomtól, akivel (legtöbbször) egy cigaretta kíséretében alapvetően is megváltjuk a világot, ám ilyen sürgős esetben a saját sorsunknak (sorsomnak) egyengetjük ki az összekuszált vonalait. Két fő problémával mentem hozzá: az egyik a férjem, a másik természetesen Péter. Azt már korábban is olvashattátok, milyen heves érzelmi hullámvasútra ültem fel ezzel a fiúval - Péterrel. A férjemmel meg pont az az alapvető problémám, mennyire érzelemmentes a kapcsolatunk. Utóbbi esetben most nem ez volt a téma, ezt már megemésztettük korábban, hogy ez nem fog változni, hanem hogy a házfelújítás során ha szeretnénk igénybe venni az otthonfelújítási támogatást, az engem (min...
 Hullámzás Hála a blogolásnak, felfedeztem a Péterrel való kapcsolatomban egy hullámzást. Valahogy úgy kell elképzelni tényleg, mint mikor a tengeren keletkezik egy nagy hullám - ahogy emelkedik a víz, az az édes várakozás időszaka, nem sokra a találkozástól. A találkozás maga, ahol tetőzik a hullám - ahol az érzékek és érzések a tetőfokára hágnak. Ez az extatikus állapot még akár napokkal utána is kitart. Majd jön a hanyatlás, amikor jön a túlagyalás: a "nem bírom elfogadni, hogy ez csak ennyi" meg a "hogyan lehetne úgy csinálni, hogy ne csak ennyi legyen?". Ilyenkor nehezen alszom el, mert ezeken jár az eszem. Ezeket sokszor magamban sem bírom tartani, és ezekből születnek a Péter felé kommunikált bizonytalan, frusztrált, dühös, sértődött gondolatok és szavak, amiket szerencsére ő jól le tud kezelni - meg már én is jobban, hogy nem kommunikálom őket azonnal, hanem hagyok időt magamnak a megnyugvásra. Aztán a hullám elcsendesedik, elsimul, Péterrel jól megegyezünk,...
 Vannak napok, amikor minden flottul megy. Nincsenek nézeteltérések - vagy csak olyanok, amikre már legyintesz. Könnyű a gyereket irányba tenni - vagy ha nem is, azt azonnal elfelejted, miután felülkerekedtél az adott nehézségen. Nem szív le a nap teljesen, mert ott van a másik, aki szintén tesz energiát a napba - még ha nem is segít be a házimunkába, de legalább eljátszik a gyerekkel, és ez idő alatt te tudsz haladni a csodás házimunkával, és legalább nem este 10 után kell nekiállnod a mosogatnivalónak, vagy egy hétig rohasztani, mert egyszerűen nem jutsz oda. Ezeken a napokon azt látod, hogy a másik is szívesen bohóckodik a kicsivel, és nincs rajta az a fásultság és megkeseredettség, amit annyira rettegsz viszontlátni az arcán, mert te is sokszor ezzel küzdesz. Szeretem ezeket a napokat, mert ilyenkor könnyű elhinni, hogy az élet könnyű is lehet. És rettegem az olyan napokat, amikor a férjem levert, gyenge és ágynak esik. Félek ezektől, mert már azt érzem ki belőlük, hogy magamra...
 Hullámvölgy Péter nálam járt a minap. Mivel borult az alapvető találkánk, mert én reggel dolgoztam, thívtam egy masszázsra+ebédre. Először úgy tűnt, egyáltalán nem lelkesedik sem a masszázs, sem a hozzánk átruccanás ötletéért, ami nekem marhára rosszul esett. Ebből is csak azt szűrtem le, hogy csak a nála való találkozás és szex, amit ő akar tőlem. És hogy a masszázzsal is elutasító volt, na azon konkrétan megsértődtem, amit meg is írtam neki. Végül eljött, annak ellenére, hogy megírtam, mensizek is, és ígérte, gyakorolhatok rajta, ha szeretnék. Napok óta borús hangulattal küzdöttem, és a tehetetlen dühömmel, ami az előző posztomban szinte kézzel fogható. Amint megjött, látta is az arcomon, hogy nincs minden rendben. Nem is próbáltam közeledni felé, önkéntelenül tartottam távolságot. Nem akartam beszélni, féltem attól, hogy tényleg elhagyja a számat, hogy legyen vége. Így hát ő kezdett beszélni. És a végén ketten raktuk össze azt, ami mindkettőnket, úgy tűnik, hasonlóan nyomaszt. ...
 Egy kedves barátom hangüzenetben bátorított a blogolásra, és felvetette, hogy szívesen olvasna a szeretői lét lélektanáról. Hát, nem is kell sokat várnia... Azt épp az előző bejegyzésben említettem, hogy ha jól figyelünk, tisztán meg lehet látni, hogyan működik egy ilyen kapcsolat, mi van a cukormáz mögött. Tulajdonképpen semmi. :)  Persze, nyugodtan lehet cöccögni, meg kételkedni, mentegetni neked is a szeretődet, de tudod, babám, a helyzet az, hogy az igazat mondom. A cukormáz mögött nincs semmi. Nincs ígéret, nincs szerelem, nincs hűség, nincs tisztelet... MINTHA létezne mindez, de ez csak egy jól felépített illúzió, amit bekajáltál. Az a fél, aki ezt a fajta életmódot kvázi életvitelszerűen űzi, nem akar ebből kilépni. Még érted sem. Még értem sem. Aki egy értékes embernek tartom magam. És fogadni merek, hogy te is az vagy. És hogy miért nem akar belőle kilépni, annak számos oka lehet, de a legnyomósabb az, hogy így a legédesebb a punci. Titkos, ki kell várni, és abban a ...
 november 28. Apró csodák Reggel a bölcsibe menet, miközben tolom Danit, sokszor már az aznapi teendőkön jár az eszem, vagy Péteren, vagy a férjemen. De ezen a szép napsütéses reggelen sikerül a jelenben maradni, és apró csodákra hívja fel Dani a figyelmemet. Elmegyünk egy takarítókocsi mellett a kormányablak épülete előtt, megállunk, hagyjuk, hogy elhaladjon mellettünk, majd gondolok egyet, megfordulunk, közben az is már közeledik, és véletlenül pont úgy haladunk el kanyarodva egymás mellett, mintha táncolnánk. Ezt a helyet megjegyezte, azóta minden nap várja a takarítókocsit. Kicsivel később Dani az égre mutat: madárraj halad el fent a magasban, mi meg egy madaras szobor mellett nézünk felfelé a halványkék égre. Olyan magasan szállnak, hogy szinte csak apró pontoknak tűnnek. Megállunk és nézzük őket egy darabig. Milyen szemfüles az én kicsi fiam... Hazaúton, ahogy egy irodaépület mellett haladunk el, megállok, mert Dani mond valamit, amit nem értek, odahajolok. Már nem tudom, mi ...