Hullámvölgy

Péter nálam járt a minap. Mivel borult az alapvető találkánk, mert én reggel dolgoztam, thívtam egy masszázsra+ebédre. Először úgy tűnt, egyáltalán nem lelkesedik sem a masszázs, sem a hozzánk átruccanás ötletéért, ami nekem marhára rosszul esett. Ebből is csak azt szűrtem le, hogy csak a nála való találkozás és szex, amit ő akar tőlem. És hogy a masszázzsal is elutasító volt, na azon konkrétan megsértődtem, amit meg is írtam neki. Végül eljött, annak ellenére, hogy megírtam, mensizek is, és ígérte, gyakorolhatok rajta, ha szeretnék.

Napok óta borús hangulattal küzdöttem, és a tehetetlen dühömmel, ami az előző posztomban szinte kézzel fogható. Amint megjött, látta is az arcomon, hogy nincs minden rendben. Nem is próbáltam közeledni felé, önkéntelenül tartottam távolságot. Nem akartam beszélni, féltem attól, hogy tényleg elhagyja a számat, hogy legyen vége. Így hát ő kezdett beszélni. És a végén ketten raktuk össze azt, ami mindkettőnket, úgy tűnik, hasonlóan nyomaszt. Hogy meddig tartunk és mi fog történni, amikor egyikünk (valószínűleg én) kimondja, hogy ideje elbúcsúznunk egymástól.

-Ez a te döntésed lenne, vagy nekem kellene akkor döntést hoznom? - kérdezte. Lesütöttem a szemem, tényleg nagyon nem akartam ezekről beszélgetni.

-Sosem kérnélek, hogy hagyd el Petrát. Nincs hozzá jogom.

-18 éve vagyunk együtt. Volt idő, még az ITSer-nél, amikor annyira koslattam utánad, hogy nagyon rezgett a léc. De neked épp akkor volt valami fickó...

-Te azt koslatásnak nevezed? Azt hittem, csak barátkozol - tiltakoztam, közben próbáltam mosolyogni (ami nem nagyon ment) és nem elsírni magam.

-Amikor majd odaérünk, a válaszom valószínűleg "nem" lesz. Most már sokkal bonyolultabb a te helyzeted is, ott a kisfiad... Igaz anyámék biztos örülnének egy unokának- poénkodott.

A nemleges választ őszintén megkönnyeztem. Semmi sem stimmel az egyenletünkben, mégis így történt.

-Na, ne sírj már- rótt meg morcosan.

Valahogy mégis megnyugodtam a "nem" hallatán, és már tudtam mosolyogni, és valahogy meg is könnyebbültem, hogy túl vagyunk ezen a beszélgetésen.

-Na, egy masszázs?

-Lassan már ebédelni kéne menni.

Szóval nem lett belőle masszázs, csak ölelések és édes szájra puszik. Elvittem egy reggeliző helyre, ahol újabban gyakran megfordultam. A buszon, ahogy álltunk, átöleltem, hozzá bújtam. Vigyorogtunk, amikor veszélyesen imbolyogtunk a budapesti forgalomban.

A hely tele volt, de mire rendeltünk és leültünk, eloszlott a tömeg. A maradék emberrel nem törődve beszélgettünk.

-Mondtam páromnak, hogy jövőre el fogok menni egyedül is wellnesszezni, vagy ha nem vele, akkor mással. Viccelődünk ilyeneken, de mindketten tudjuk, hogy minden viccnek a fele igaz - kis szünet után: Fel szeretnék tenni egy kérdést: eljönnél velem egy hosszú hétvégére?

-Hát, furcsa poénjaitok vannak. Amúgy a válaszom igen. 

-Jeeeeeej -majd azonnal elkezdett ülve dance-elni, meg keverni az üstöt. :D Annyira őszinte és szürreális volt egyszerre, hogy én csak döbbenten pislogni tudtam. Szét se néztem, bámulnak-e minket, na nem mintha számított volna. Utólag jól megölelgetném ezért a jelenetért.

A szendvics után elsétáltunk a legközelebbi buszmegállóba, ő megvárta az én járatomat. Gyors puszi után felszálltam, majd még sokáig szemeztünk az ablakon keresztül. Belopta a szívembe magát az a mosoly.