Szerető (&) anya

 múlt szerda, november 13. Az ördögűzés Itt volt a héten a bátyám, hazautazott külföldről. Anyut szerette volna kicsit kimozdítani a vidéki házából, szándékosan nem maradt nála sokáig, úgy gondolta, ez ad elég motivációt, hogy vele jöjjön Budapestre. Hát, nem jöttek be a számításai. :D Mint ahogy az várható volt. Édesanyánk sajnos masszív depresszióban szenved, nem túlzok, mikor azt mondom, évtizedek óta. Az, hogy magányosan él, még inkább berántja egy spirálba, amiből nem tud kijönni, bezárkózik. A legszemléletesebb példa, hogy az esküvőnkre sem jött el, pedig lett volna, aki elhozza autóval. Így a bátyám most nálunk töltött több időt, aminek én nagyon-nagyon örültem. A kisfiam, Dani, szinte rögtön megadta neki a bizalmat, amin azért meglepődtem, mert nem sokszor találkoztak, nagyrészt videotelefonon tartjuk a kapcsolatot. De kis idő elteltével már az ölében ült, mászott rá. :) Dani hetét a bölcsi sem könnyítette meg, hétfőn kezdtük a magánbölcsit, miután az állami megbukott nálam...

 Egy hosszú stresszes időszak után, amit feleségként és anyaként töltöttem, a szeretőmnél fogalmazódott meg bennem annak a vágya, hogy elkezdjek naplót írni. Mert amikor 70 évesen az emlékezetem elhagy vagy megcsal, és nem fogok emlékezni többé a tegnapi napra, akkor itt megtalálom leírva (már ha arra egyáltalán emlékezni fogok, hogy valaha blogoltam bármiről :) ). Mert a történések már a csodának egy olyan szintjét képezik, amit bárki ember csak kívánhat magának, és amit mindenki megérdemelne megtapasztalni. A barátságunk Péterrel régre nyúlik vissza - valaha kollégákként indultunk el ezen a közös úton. Ő volt a bátor, aki megszólított engem az irodai liftben. 2016-ban még korántsem voltam olyan nyitott, mint manapság... mit hoz az anyaság, ugye? :) De mindenesetre jól reagáltam a közeledésére, mert hamar barátok lettünk. Alapvetően nem szoktam nézelődni a húspiacon, tehát nem lestem árgus szemekkel az irodában, melyik hímnek nincs az ujján gyűrű, és nem is ismerkedtem könnyen, pl...