múlt szerda, november 13.

Az ördögűzés

Itt volt a héten a bátyám, hazautazott külföldről. Anyut szerette volna kicsit kimozdítani a vidéki házából, szándékosan nem maradt nála sokáig, úgy gondolta, ez ad elég motivációt, hogy vele jöjjön Budapestre. Hát, nem jöttek be a számításai. :D Mint ahogy az várható volt. Édesanyánk sajnos masszív depresszióban szenved, nem túlzok, mikor azt mondom, évtizedek óta. Az, hogy magányosan él, még inkább berántja egy spirálba, amiből nem tud kijönni, bezárkózik. A legszemléletesebb példa, hogy az esküvőnkre sem jött el, pedig lett volna, aki elhozza autóval.

Így a bátyám most nálunk töltött több időt, aminek én nagyon-nagyon örültem. A kisfiam, Dani, szinte rögtön megadta neki a bizalmat, amin azért meglepődtem, mert nem sokszor találkoztak, nagyrészt videotelefonon tartjuk a kapcsolatot. De kis idő elteltével már az ölében ült, mászott rá. :)

Dani hetét a bölcsi sem könnyítette meg, hétfőn kezdtük a magánbölcsit, miután az állami megbukott nálam. És nehogy azt higgye, kedves olvasó, hogy túl kritikus vagyok. Amellett, hogy a bölcsőde vezető bárhová inkább való lett volna, mint egy bölcsődébe, még egyedül is maradt a gyerekekre, mert a másik (klasszabb) nevelő felmondott. Én meg már nem akartam megvárni az újat, nem volt már hozzá se türelmem, se kedvem, azok után, amit ott megtapasztaltam. Egyébként még találkoztam vele, úgy tűnt, nincs vele igazán baj, de nem volt szimpatikus. Ugyanez elmondható a bölcsivezetőről is.

Szóval a hetet egy szuper helyen kezdtük, ahol a nevelők nagyon érzékenyen reagáltak a gyerekekre, ezt láttam abból a pár órából is, amit én is ott töltöttem. Nagyon otthonos, igényesen berendezett hely, ahol házi kosztot kapnak a gyerekek. És nem utolsó sorban látszott, hogy minden gyerek jókedvű és biztonságban érzi magát. Már csak meg kell szoknia ezt az új helyzetet.

Szóval Dani. Dani egy alapvetően nyugodt természetű, vidám, huncut kölök. :) De úgy tűnik, az, hogy itt volt a bátyám, kicsit azért kihozta belőle az állatot. :D Esténként 10-ig pörgött, bármennyire fáradt volt. Szerda este történt az eset, hogy belecsöppentünk az Ördögűző című filmbe. Épp csak a gyerek feje nem forgott körbe-körbe. :D

Tojásbundában sült padlizsánt készítettem, amit én imádok és tesómnak is nagyon bejött, meglepő módon még Dani is megevett belőle egy egész karikát délben. Estére nem sok maradt, kb. 6 darab, kettőt tesóm,  én egyet faltam be, majd Dani, ezt meglátván, gondolta, a legjobb lesz, ha este 9 órakor, pörögve és rohangálva befalja a maradék hármat. Ezért az öt perces folyamatért nekem már nem volt kedvem (őszintén, eszembe sem jutott), hogy leültessem és úgy egyen, meg amúgy már egyébként az altatásban voltunk (reménykedtünk). Addig pörgött a gyerek, míg hirtelen kibukott belőle - na nem egy dícséret a főztömre :D - az egész nyálkás padlizsános, emésztetlen darabos cucc. Szerencsémre nem engem kapott telibe, hanem először a matrac szélét, amin ültem, és a padlót 2 részletben. A második adagnál én már előtte térdeltem és aggódva mustráltam, hogy ez most valami fosós-hányós a bölcsiből, vagy a hideg, olajos, összeugrabugrált ételnek a következménye. :D (Szerencsére az utóbbi volt.) Szegény Daninak amúgy meg sem kottyant az egész, csak amiatt sírt egy kicsit, hogy csípi az orrát. :D Orrfújás után már megint zen volt, vagyis nem, mert pörgött tovább. Mint mondtam, úgy este 10-ig... éljenek a gondtalan kisgyermekes évek... :D