Büszkeség

Amikor az ember először sodródik bele egy szeretői kapcsolatba, eleinte még nem látja át annak működését. De ahogy telik az idő, tisztul a kép, ha jól figyelünk. Nem szabad többet várni a dologtól, mint ami alapból. Ritka az olyan eset, hogy a szeretőből pár legyen. Ezen a ponton eszünkbe juthat a Micsoda nő című film, és talán érdemes is elméláznunk rajta egy pillanatra.

(Bassza meg hogy elfogyott a cigim. Időszakos dohányzóként nem tartok belőle sokat itthon. Pedig jól esne a Bailey's mellé.)

A filmben Julia Roberts akkor nyert, amikor hagyta, hogy a büszkesége felülemelkedjen az érzelmein. Akkor tudja a férfi megtapasztalni, milyen a nőnek a hiánya, amikor szembesül ezzel. Teljesen érthető. És meg is kell találnunk ezt a büszkeséget magunkban, ha szeretnénk, hogy bármely férfi magához méltónak gondoljon minket. De ez bizony konfrontációval jár. És rohadtul erős jellem kell hozzá. Én a férjemnél már elveszítettem magam, mert nálunk már annyi ilyen volt, és én annyira nem tudom a bajaimat szépen kommunikálni, hogy már a "sárkány" kategóriában vagyok. (Előtte sem voltam egy tisztelt nő, a hozott mintázatai miatt, én meg vak akartam lenni ezt meglátni.)

De úgy gondoltam, a szeretőmet azért megdolgoztatom. 90%-ban biztos vagyok benne, hogy nem lesz értelme, mert azt gondolom, hogy neki a szeretői kapcsolat egy jól beolajozott életmód, és ugyanúgy bánik velem, mint előttem az összes többivel, még ha azt is szeretné elhitetni, hogy ez nincs így. De meg akarom mutatni neki, hogy én nem vagyok olyan, mint az összes többi.

Azt, hogy hogy keveredtünk össze, korábbi bejegyzésben olvashatjátok. Barátból váltunk szeretőkké, csakis a házasságom összeomlása után. Erre azért büszke vagyok. Mármint arra, hogy én próbáltam mindent megtenni, hogy mentsem a menthetőt. Hát nem lehetett. Most azt kell megmutassam Péternek, hogy van büszkeségem, és igenis átlátok a játékán. Velem nem packázhat. Ha kíváncsiak vagytok, hová tart ez az egész, tartsatok velem.